logopirosúj

Rólunk
Elérhetőség
Térkép
Galéria
Termékeink
Főoldalra
 
SEITA
SIMSON SR-04
Méhészet
Virágok
 
 
 

Üdvözöljük Önt kedves Érdeklődő!

Először is köszönöm, hogy megtisztel látogatásával, s néhány perc figyelmet tud ránk szánni, az egyébként szűkös idejéből…

Vállalkozásunkat 1994. december 18-án alapítottuk, az akkori viszonyoknak megfelelően 1.200.000,- Ft törzstőkével, négy alapító taggal. Cégünk, a megalakulást megelőzőleg működő, 1992. december 17-én csütörtökön megnyitott Felsőgöd, (akkor Szabadság tér) ma Bozóky Gyula tér 2. szám alatt volt található GAZDABOLT jogutóda. A Nejemmel, Tímeával közösen határoztuk el számtalan lehetőség megvitatása eredményeként, hogy megnyitjuk üzletünket (az idő elteltével több telephelyen is voltunk: Szabadság tér, Duna út 1., Ady Endre utca 4., Duna út 4.). Volt az elhatározásunknak kettő igen fontos momentuma, egyrészről a faluban akkor nem volt ilyen jellegű üzlet, másrészről pedig, az Édesanyánk Vácon, az 1960-as években, az akkori viszonyok között a városban egyedüliként, a Március 15.-e téren, a Régi Kórház mellett, az igen kitűnően prosperáló Gazdabolt vezetője volt. Természetesen hittünk abban, hogy vállalkozásunk pozitív fogadtatásra talál Felsőgödön,  reménykedtünk és bíztunk abban is, hogy miután szüleim tősgyökeres Felsőgödiek, az ismertségüknek köszönhetően bennünket is elfogadnak… Utólag kijelenthetjük, jól döntöttünk.

Kihívásokkal teli volt a kezdés, mivel mi is saját utunkat kerestük, mint a velünk együtt kezdő, sok más vállalkozó-társ abban az időben, már csak azért is, mert az ezt közvetlen megelőző időszakban, teljesen más jellegű munkakörben dolgoztunk.

A cégünk alapító tagjai a következők:

Wohner   Lajos

Wohner   Attila

Wohner   Viktor

Wohner Viktorné Grósz Tímea Zsuzsanna

A névválasztás roppant egyszerű volt, mert látható, mi alapján született meg e betűszó:

W o L A V

Ezek után a megfelelő cégér formáját kellett megtalálnunk, melyet végül Édesapánk álmodott meg.  Ez lett a végső forma:

Ma, 2006. Július 19.-én készítettük honlapunkat.

Ezt sokkal korábban kellett volna megtennünk, de mert csak ma jutott rá lehetőségünk, pótoljuk e hiányosságot.

Kifejezett célunk elsősorban az, hogy bemutatkozzunk, másodsorban – az eddigieknek megfelelően az üzletünkben – tájékoztatást, segítséget, ötletet, támpontot, választási lehetőségeket adjunk különböző, a kertben illetve a ház körül felmerülő problémák leküzdésére, megoldására, orvoslására.

Megteszünk mindent annak érdekében, hogy vásárlóinkat, Önöket, a legmesszebbmenőkig kiszolgáljuk!

 

Tisztelettel:

Wohner Viktor

 
 
Mindennemű kérdésére szívesen válaszolunk!
A +36 (30) 94-94-402-es telefonon bármikor elérhetőek vagyunk!
Alapítva 1992   Webdesign by WoLAV
Copyright © WoLAV | Főoldalra | A lap tetejére | Impresszum | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép| Frissítve: '24.01.30.